\

Gellértegyháza

TÖRTÉNELMI SZABADIDŐ- ÉS SZÓRAKOZTATÓ EMLÉKPARK

Ororsháza-Újosztás

(Gyopárosfürdőtől 15 percnyi sétára)

Hagyományőrző programok, íjászat, lovaglás, karikás ostorozás, nyári táborok, családi, baráti, iskolai és céges rendezvények, hagyományos, kemencében sült ízekkel.

 

Orosháza környéke több ezer éve lakott terület. A mindenkori Orosháza lakói nem véletlenül választották lakhelyül maguknak ezt a földet. Az élet talán egyik legfontosabb eleme, a jó minőségű víz vonzotta és tartotta az őseinket ezen a tájon. Legyen szó a neolitikum emberérő, a bronzkori, népvándorlás kori népek tagjairól, avagy szívünkhöz közelebb álló honfoglaló- és Árpád-kori eleinkről. Az ember és környezetrendszerének kapcsolata meghatározza azt a kultúrát, mely számunkra a legkedvesebb, hiszen mi magunk is itt, ebben a földben fogantunk, nőttünk szárba, s reméljük utódainkat sem sodorja el innen messzire a szél.

Orosháza központi része a vizek mellett keresendő. A főbb régészeti időszakok csomópontjai rendre Gyopáros, illetve a Kakasszéki-ér mellett keresendőek.

A feltárás alatt több mint 680 sír került elő, melyeknek nagy részét az idő nagyon jó állapotban őrizte meg az utókor számára. A sírokban nem csak emberi vázakat, hanem az eltemetett elődeink használati eszközeit is fellelték.

A történelmi múltból merítve parkunk Magyarország és a magyarság egyik szemléltetőjévé, bemutatóhelyévé kíván válni.

 

Ezeréves településen, ezer élmény, sok ezer csillagos szállodában!

 

információ: + 36-30/9388-439

www.gellértrgyhaza.hu

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Ajánlatok

Május 1-ei 3 éjszakás hosszú hétvége!

A csomag tartalmazza:
3 éjszaka szállás összkomfortos szobában,
Svédasztalos reggeli,
Menüválasztásos vacsora,
Read more...

Gyopárosfürdő-Szabadidőpark Program

Read more...

MI ALAPOT ADUNK EGY JÓ HÚSVÉTHOZ A TÖBBI ÖNÖKÖN MÚLIK!

Pihenjen, kapcsolódjon ki  04. 06.  – 09. –ig a húsvéti ünnepek alatt szállodánkban.

Read more...

Szobafoglalás

Kapcsolat

5904 Orosháza-Gyopárosfürdõ, Hûvös u. 2-4.

 

Telefon:

(+36 68) 412 - 422

Fax.:

(+36 68) 412 - 361

E-mail:

recepcio@napsugar-hotel.hu